Ifjúság vasárnapja

A 2025-ös tematikus év célkitűzései között szerepelt többek között az is, hogy minél több szereplő bekapcsolásával megújulást és megtérést hozzunk a fiatalok életébe, és általuk erősödjenek a helyi gyülekezetek.

Ennek a célkitűzésnek egyik kiemelt kezdeményezéseként indult útjára az Ifjúság vasárnapja, amely mára a Kárpát-medence református gyülekezeteinek közös ünnepévé vált. 2026 őszén ismét együtt ünnepeltünk: gyülekezetek sokasága kapcsolódott be, hogy ezen a vasárnapon különös figyelemmel forduljunk a fiatalok, az ifjúsági közösségek és az őket szolgáló vezetők felé.

Az Ifjúság vasárnapja egyszerre közös és helyi. Közös, mert ugyanazon a napon, egymáshoz kapcsolódva ünneplünk szerte a Kárpát-medencében, mégis minden gyülekezet a saját közösségére formálhatja az alkalmat. Így az ünnep mindenhol egy kicsit más lehet, miközben ugyanarról szól: a fiatalok helyéről, szolgálatáról és jelenlétéről a gyülekezetben.

Miért van Ifjúság vasárnapja?

Az Ifjúság vasárnapjának célja, hogy megünnepeljük, hogy vasárnaponta minden generáció összegyűlik Isten szeretetének ünnepén, köztük fiatalok is.

Ezen a vasárnapon cél, hogy a fiatalok ajándékaikkal szolgálhassanak a gyülekezetekben, bizonyságtétel, éneklés, vendéglátás, házigazdaság formájában. (Dicsőítésben, emberek fogadásában, bizonyságtételben, játék vezetésben, stb.)

Vágyunk, hogy ez egy olyan liturgikus esemény is legyen, ahol megáldjuk és szolgálatba küldjük azokat a tanárokat, iskola lelkészeket, ifivezetőket, akik a fiatalokkal foglalkoznak az év során.

Szeretnénk, ha az Ifjúság vasárnapja segítené azokat a gyülekezeteket, ahol nincsenek fiatalok, de szeretnének lépni feléjük. Hisszük, hogy ezekben a gyülekezetekben is lehet imádkozni, adakozni értük vagy beszélni róluk. (Ezeken a helyeken is sokaknak van unokája, gyermeke, akiket közvetlenül ismer, mégsem lát a templomban.)

Külföldi minták

A világ számos pontján rendeznek örömünnepet az egyházban azért, hogy Isten ma is megszólítja a fiatalokat, és hogy a generációk együtt lehetnek Isten jelenlétében a gyülekezetben. Mutatunk néhány külföldi példát!

Day of Global Youth Evangelism

A Dare 2 Share Ministries minden évben megszervez egy nagy nemzetközi evangélizációs napot fiataloknak. Nézd meg idén mivel készülnek!

Do we celebrate Youth Sunday? (Evangelical Lutheran Church in America)

Milyen teológiai érvek szólnak egy ilyen vasárnap mellett és milyen kérdéseket vet fel? Olvass utána ebben a rövid amerikai tanulmányban!

Vatican article on WYD

XIV. Benedek szerint egy ilyen ifjúsági vasárnap “gyógyír lehet a hitünkben való megfáradás ellen”. Itt beletekinthetsz, hogy mi a katolikus egyház álláspontja egy ilyen ünneplésről, és hogy milyen szokások mentén tartják meg ezt a vasárnapot.

The Catholic Church : World Youth Day

“Egyházként a jövőre vonatkozó reményünk a hitünk és az evangélium megélése illetve hogy megújuljon az elkötleeződésünk a világ felé történő tanúságtétel iránt.” – Gallagher érsek

Building a Youth Sunday Service - Presbyterian Church (U.S.A.)

Készülsz az Ifjúság vasárnapjára és szeretnél kicsit inspirálódni? Íme egy cikk, amiben találsz tippeket, tanácsokat, és egy külföldi modellt egy ilyen alkalom megvalósítására. Ez is segítségedre lehet a saját alkalmad végiggondolásában!

Church of the Brethren: National Youth Sunday

Ez a protestáns közösség minden évben tart egy olyan közös vasárnapot ahol a fiatalok is aktívan részt vesznek a liturgiában. Az oldalukon megtalálod az utóbbi évek alkalmainak konkrét liturgiáját.

Emlékek a 2026-os ünneplésről

Több mint 100 gyülekezet kapcsolódott be Kárpát-medencei szinten

Fényképes beszámoló

A képre kattintva teljes méretben nézegethető a galéria.

segédanyagok az egységes ünnepért

Szeretnénk segítséget adni ahhoz, hogy minél többen be tudjanak és be akarjanak csatlakozni az Ifjúság vasárnapjába. Nézd át az anyagokat és válaszd ki azokat amik a te közegedben a legjobban működnek! 

2026-os év segédanyagai:

Emlékek a 2025-ös ünneplésről

156 gyülekezet kapcsolódott be Kárpát-medencei szinten

Résztvevők visszajelzései

A képre kattintva teljes méretben nézegethető a galéria.

„Isten kézzel fogható jelenlétét, és a fiatalokon keresztül ragyogó dicsőségét éreztem ma.”

(Nyíregyháza-Örökösföldi Református egyházközség)

“Nagyon élvezték és szívesen vennék, ha történne még ilyesmi a gyülekezetünkben. Hálásak és feldobottak.”

(Kosdi Református Egyházközség)

“Az alkalmon közel 150 fiatal gyűlt össze, akik közül hiszem, hogy nem tért haza senki üzenet nélkül, hisz hangsúlyossá vált a nap folyamán, hogy nincs hívő élet szolgálat nélkül.”

(Tiszakeresztúri Református Egyház)

“Hálásak voltunk, hogy az Isten így formálta a gyülekezetet, hogy lehetnek szolgáló fiatalok!”

(Nagytétényi Református Egyházközség)

“A vasárnapi ifjusági istentisztelet számomra hihetetlenül áldásos volt. A kedvenc részem a közös dicsőítés volt, amikor énekekkel együtt magasztaltuk Istent. Nagy bátorítást adott az is, hogy egy-egy fiatal bűnvallást és hitvallást tett, és jó volt látni, milyen őszintén álltak ki a hitük mellett. Az alkalom végén a szeretet-vendégségben pedig jó hangulatban tudtunk beszélgetni és együtt lenni. Hálás vagyok, hogy részese lehettem ennek a napnak, és hogy együtt átélhettük Istenünk jelenlétét.”

(Szilágyperecseni Református Egyházközség)

“Volt, aki azt mondta, hogy lehetne mindig ilyen az istentisztelet. Leginkább a fiatalok által bemutatott pantomim (A kezek) és a bizonyságtétel volt nagy hatással. Egészen sokan maradtak a szeretetvendégségre is, ami tipikus ifis ebéd, pizza volt.”

(Ramocsaházi Református Egyházközség)

„Remek élmény volt részt venni a mai Istentiszteleten, és jó volt látni, hogy így törődnek az ifjúsággal! A közös énekek, a sok program és a bizonyságtételek nagy löketet adnak a mindennapokhoz.”

(Nyíregyháza-Örökösföldi Református egyházközség)

“Isten kegyelméből nagyon áldott szolgálat volt és szerintem sikerült megerősíteni még jobban a fiatalok és a gyülekezet kapcsolatát.”

(Miskolc-Belvárosi Református Egyházközség)

Forrás: www.reformatus.hu / Fotó: Kiss László

Jókedvű szolgálat – körkép az ifjúság vasárnapjáról

reformatus.hu

Forrás: www.reformatus.hu / Fotó: Kiss László

Szegényebbek lennénk a fiatalok vitalitása nélkül. 

reformatus.hu

2025. augusztus 20.

„Az ifjúság a jelen egyházának a kérdése, és nem a jövő egyházáé”

reformatus.hu

2025. február 3.

Forrás: www.reformatus.hu / Fotó: Kiss László