A tematikus év célkitűzései között szerepel többek között az is, hogy minél több szereplő bekapcsolásával megújulást és megtérést hozzunk a fiatalok életébe, és általuk erősödjenek a helyi gyülekezetek. Ennek a célkitűzésnek egyik kiemelt programja az Ifjúság szolgálatának vasárnapja. Szeptember 21-én a magyarországi református gyülekezetek vasárnapi alkalma lehetőség arra, hogy a fiatalokon keresztül is megszólalhasson Isten üzenete az istentiszteleten. Ezen a vasárnapon minden gyülekezet istentiszteleti alkalmán megjelenhetnek a fiatalok, úgy is mint célcsoport és úgy is mint szolgálók.
Javaslunk néhány ötletet az Ifjúság szolgálatának vasárnapjához:
Forrás: www.reformatus.hu / Fotó: Kiss László
Az Ifjúság szolgálatának vasárnapjával kapcsolatban készült interjúból többet megtudhattok Farkas Balázstól, a tematikus év dunántúli referesétől.
„Betölti javaival életed, megújul ifjúságod mint a sasé”
(Zsolt 103,5)
Igei gondolatok: A megújulás a hívő élet egyik kulcsfogalma. Szükséges a megújulás a személyes hitéletünkben, szükséges a megújulás az egyházunkban és szükséges a megújulás a gyülekezeti közösségeinkben. Az Ifjúság Szolgálatának Éve és az ennek kapcsán választott igeszakasz is erre hívja fel a figyelmünket. A zsoltár írója emlékeztet Isten nagy tetteire, amire hívő életünk során újra és újra rá kell csodálkoznunk. Ez a folytonos rácsodálkozás egyaránt szükséges a személyes kegyességünkben, az egyházi működésünkben, és a gyülekezeteink következő generációiban is. Így ennek az igének a kettős jelentése jó vezére lehet a 2025-ös tematikus évnek: megújulhat gyülekezetünk ifjúsággal kapcsolatos munkája és személyes hitéletünk, valamint gyülekezeteink működése is fiatalos lendületet kaphat.
Cél: A tematikus év lehetőséget biztosít felkarolni és segíteni a családokat, gyülekezeteket, lelkészeket, iskolákat, szülőket, fiatalokat, azaz minden generációt.
Különböző ifjúsági munkával kapcsolatos felmérések közös konklúziója, hogy az ifjúsági munkában az egyik legnagyobb segítséget a kész foglalkozásvázlatok összegyűjtése és közreadása adja. Ezért a tematikus év egyik fő projektje, hogy heti rendszerességgel sokszínű, különböző ifjúsági közösségekben egyaránt használható óravázlatokat küldünk ki az ifjúsági munkában szolgálók számára.
A kidolgozott óravázlatok olyan segítségek lehetnek számodra, amik színesíthetik az ifi alkalmakat, bővíthetik a módszertani technikáidat, segíthetnek egy mélyebb téma átbeszélésében. De nem gyógyír mindenre, és használatuk nem helyettesíti az igetanulmányozást sem.
Az egyháznak minden korban szükséges megtalálnia a megfelelő kommunikációs csatornákat, amiken keresztül el tudja juttatni Isten üzenetét az emberekhez. A mai korban az egyik legnépszerűbb tájékozódási forma a videó és podcast alapú tartalomgyártás lett. Ezért tűztük ki célul, hogy ebben az évben olyan videós podcast sorozatot indítunk, aminek keretében fiatalokat érintő témákat dolgozunk fel.
Szülő vagy és néha tanácstalanul állsz a gyereked nevelésével kapcsolatban? Tanár vagy és jól jönne egy kis segítség abban hogy miért olyanok a mai fiatalok amilyenek? Ifit vezetsz és szeretnél támpontokat kapni az Y, Z és Alfa generációról? Ha ezek közül valamelyik kérdéshez tudtál kapcsolódni, vagy egyszerűen csak figyelemmel és érdeklődéssel kíséred a most felnövő generációt akkor szeretettel ajánljuk a RÁlátás című videós podcast sorozatunkat. Ebben a két hetente megjelenő videocast sorozatban a műsorvezető mellett egy lelkész és egy szakértő segít abban, hogy mélyebb rálátást kaphassunk a fiatalokat érintő aktuális kérdésekről, úgy, hogy mindeközben közösen Krisztusra tekinthetünk, és őt kereshetjük ezekben a kérdésekben. A műsor megtekinthető Youtoube-on, illetve meghallgatható Spotify-on is.
Bizonyságtétel fiataloktól fiataloknak. A 14-25 év közötti fiatalokra bizonyíthatóan a kortársaik vannak a legnagyobb hatással. Ezért úgy döntöttünk, meséljenek ők maguk egymásnak a fontos kérdésekről! Mit jelent számukra Isten jelenlétében megélni a hétköznapjaikat? Hogyan kíséri Isten őket a nehézségekben? Szabad kételkedni? Mitől lesz teljes az élet? Mit tapasztalnak Isten vezetéséből a pályaválasztás, a párválasztás, a gyülekezetbe kapcsolódás, a felnőtté válás vagy a hitbeli erősödés folyamataiban? Hogyan találják meg a saját útjukat Jézuson keresztül az élő Istenhez?
Ilyen és hasonló kérdések mentén beszélgettünk fiatalokkal, őszintén, a saját tapasztalataikról. A beszélgetésekből készült 5-8 perces bizonyságtétel videókat elérhetitek itt a honlapon és a Magyarországi Református Egyház Youtube csatornáján. A videókat havi rendszerességgel készítjük nektek. Nézzétek meg! Gondolkodjatok róla! Osszátok meg a környezetetekben élő fiatalokkal! Használjátok hittanórán, ifi alkalmakon, beszélgetés indítónak vagy arra, hogy megerősítse a fiatalokat abban, hogy Istennek a megújító kegyelme az ő generációjuk tagjainak is éppen olyan érték mint az előttük járóknak. Formálódhatunk egymás által. Közösen. Felfelé.
A Magyarországi Református Egyház pályázatot ír ki IFJÚSÁGGAL KAPCSOLATOS PROGRAMOK támogatására.
A pályázatokra csak magyarországi székhelyű gyülekezetek és szervezetek tarthatnak igényt.
Támogatás célja: a Magyarországi Református Egyházon belül működő ifjúsági misszió keretein belül, a fiatalokat megszólító események szervezési és lebonyolítási feladatainak támogatása.